Újabb sarc az autósokra? nagyon nem!

  • Helyszín

  • Masszázs típusa

  • Milyen panaszra jó?

Már másfél évtizede küzd a dugódíj bevezetésével Budapest. Most úgy tűnik, hogy a közeljövőben sor kerülhet rá. A jelek szerint lesz egy dugódíjnak hívott újabb sarc Budapesten, csak épp többletszolgáltatást nem biztosít.

Egy-egy zónában a haladó forgalom díjfizetésre kötelezésének alternatívája csak akkor merülhet fel reálisan, ha a zóna a közúti forgalommal történő elkerülésére ésszerű lehetőség van. Amíg a Hűvösvölgyből Zuglóba csak a belvároson át lehet eljutni, a város működőképessége szenvedné meg a Belvároson történő áthaladás anyagi szankcionálását – ezzel az indoklással vetette el a dugódíjat a 2001-ben megjelent budapesti közlekedésfejlesztési stratégia. 2009-ben jött egy újabb terv, amely  400-800 forintos dugódíjjal számolt a Hungária körút, Október 23-a út, Bocskai út, Karolina út, Alkotás utca, Margit körút által határolt területen belül. Ám akkor ez sem valósult meg. Az utóbbi hetekben pedig újból felmerült a dugódíj bevezetése – ez egyébként nem is meglepő, mivel az Európai Unió a dugódíj bevezetéséhez kötötte a 4-es metróra adott támogatást. Tarlós István a július 8-i Budapestinfón úgy fogalmazott, hogy a Parlament által hozott jogszabály konkrétan kizárja a dugódíj bevezetését. Amíg a jogszabályt nem változtatják meg, nem érdemes a bevezethetőségről beszélni.

A Buksza kérdésére a Főpolgármesteri Hivatal sajtóosztálya viszont azt mondta: a főpolgármester hangsúlyozottan előkészítő műhelymunkaként ismertette a Budapest Közút behajtási díjról készült összefoglaló jelentését. Egy előzetes szakértői kalkulációra hivatkozva Tarlós azt mondta 5000 forint lehet az éves dugódíj, de ő főpolgármesterként nem támogatja a behajtási díj bevezetését.

-LaM-

Legutóbb

Kapcsolódó

Még több

Ez is érdekelhet

Előzd meg a kullancsok trollkodását!

A kullancs rendkívül alattomos kis jószág, nem egyszerű ellene védekezni. Nem sok a természetes ellenségük, nincs rendszeres vegyszeres írtás sem, így akár  több mint egy évig is képesek életben maradni  anélkül, hogy vért szívnának. De van egy igen hatásos védekezés ellenük, ahogyan az orosz katonák csinálják….

Tovább olvasom »