Honnan ered? Shakespeare óta (Othello) a szerelmes embert gyötrő féltékenység megszemélyesítője a "zöldszemű szörny" .
A féltékenység nem érzelem, hanem egy olyan állapot, amikor állandósul bennünk a félelem, a düh, a sértettség, az aggódás és a szorongás. Amikor félünk attól, hogy elveszítjük azt az embert akihez szoros szálak fűznek, akivel szeretünk együtt lenni, hiányzik, ha távol van. Rettegünk attól, hogy megbomlik a köztünk és a társunk között kialakult szoros"szövetség", amikor szorongunk, hogy egy harmadik fél közénk furakszik. Ha jó párkapcsolatban élünk , természetes, hogy azt szeretnénk, minél tovább tartson. Ez érthető. Az egészséges "szerelemféltés" arra figyelmeztet, hogy a szerelmen folyamatosan dolgozni kell. Ha azonban rögeszmévé válik a gyanakvás, azt megsínyli a kapcsolat. Előbb csak fantáziálunk valamit a másikkal kapcsolatban, ám amikor kutakodni kezdünk zsebekben, e-mailekben, vagy rosszabb esetben akár megfigyeltetjük, vagy alaptalanul meggyanúsítjuk a társunkat, ne csodálkozzunk azon, ha ez megrengeti a köztünk levő bizalmat, vagy akár széttöri a "szövetségünket". Felőrölheti a kapcsolatot a féltékeny gyanakvás.
A szélsőségessé váló féltékenységet kezelni kell! Ne nyomozzunk! Ne gyártsunk összeesküvés-elméleteket! Ne kutassunk vélt vagy valós hűtlenséget "igazoló" bizonyosságok után! Beszélgessünk a problémáinkról! Nyugodt körülmények között, higgadtan. Ne üssünk meg számonkérő hangot, mert úgy biztos nem jutunk előre. Ha a két fél tiszteli egymást és mindketten akarják, a bizalom helyreállítható.
Nem összekeverendő az alaptalan féltékenység azzal a ténnyel, ha időközben valóban feltűnt a képben az a bizonyos "harmadik".
-LaM-
