A masszőrhölgy tiltott határátlépése

  • Helyszín

  • Masszázs típusa

  • Milyen panaszra jó?

Masszázskalandok 2.

Egy kései negyvenes kis nő, aki a kilencvenes évek elején a lakásomra járt masszírozni. Nem ez volt a foglalkozása, szabadidejében csinálta, mert elvégzett két tanfolyamot és nem akart kiesni a gyakorlatból.


 

Erotikáról persze szó sem volt, a lumbágóm miatt kaptam rá a kikapcsolódás eme kellemes formájára.
Hetente egyszer jött, először csak hozzám, aztán egyszer, majd utána rendszeresen a szomszédasszonyomhoz is.
Az erogén zónámat én takartam le egy kisebb törölközővel, mert nem akartam szegényt kellemetlen helyzetbe hozni. Amolyan könnyen zavarba jövő fajta volt.

Aztán felbátorodott.

A negyedik vagy ötödik alkalom után a combomat mindig úgy masszírozta, hogy a kis textília félrecsússzon.
Először még meg-megigazította, aztán már úgyhagyta, sőt, olajos kezecskéivel a lompost is egyre jobban megközelítette.

Történt egyszer, hogy reagáltam rá.

Nem mondtam semmit, csak a vér rendeződött át a szervezetemben, amitől egy területen határozott növekedésnek indultam. Féltem, hogy zavarba hozom Irénkét, ő el is pirult, de rámnézett és azt mondta:

– akkor megmasszírozom itt is.

És megmasszírozott ott is.

Sajnos soha többet nem jött hozzám.

RoK

Legutóbb

Kapcsolódó

Még több

Ez is érdekelhet

Túl rögös a javulás útja

Senki nem tudhatja, amikor beül egy masszázstanfolyam első órájára, hogy mi lesz belőle.
Isteni kezű amatőr, aki a családját és a barátait masszírozza, jól fizetett gyógymasszőr egy méregdrága, külföldi spaban, kizsákmányolt és borravalóra ácsingózó rabszolga egy méregdrága hazai wellnessben, magánlakáson dolgozó, egy témára (mondjuk ülőideg-gyulladás) specializálódó csodatevő, aki nem hirdet, mégis sorbanállnak nála, a férfivendégek körében népszerű, enyhe érzékiségtől sem visszariadó műkedvelő, a kézi befejezést árusító iparos, netán szexuális aktust is bevállaló örömlány, akit mondjuk még külföldre is eladnak.
 

Tovább olvasom »

Mennyit szív, aki nem szív?

A passzív és aktív dohányzás között csupán annyi a különbség, hogy aki nem gyújt rá, csak a pöfékelő környezetében tartózkodik, azt a cigaratta nikotin tartalma nem károsítja. Viszont ő is belélegzi a füstöt, vagyis az összes égésterméket, ami egy elszívott cigaretta után keletkezik. Vajon csökkentik-e a cigaretta vásárlást a dohánytermékeken feltüntetett elrettentő képek?

Tovább olvasom »

Lehet a hasat is!

A masszőr egy vén kujon  című poszt sokat szenvedett szerzője megkérdezte a nagyérdeműt, hogy volt-e már része hasmasszázsban, erre egy szelídebb hozzászóló megjegyezte, hogy szerinte hasat masszírozni nem lehet, mert nincs alatta semmi kemény csont vagy valami, amihez hozzányomnád az izmot, de a szakértők véleményét kérdezte ő is (ezért tartom szelídebbnek :-))
Szerencsére megszólalt egy szakértő is, hurrá!

Tovább olvasom »