A hölgy nagymama-korúnak mondta magát, jó ötvenesnek, viszont nagyon furán beszélt. Tisztelt uramnak szólított minden mondatában, mindig visszakérdezett és amikor válaszoltam neki, akkor mindig úgy folytatta, hogy "Köszönöm szépen!"- és egyfolytában bujkált benne valami sértődöttség, pedig akkor még becsület szavamra nem röhögtem.
Egy pesti lakótelepen várt egy panel tövében szomorkodó üzletben.
A parányi helyiségben annyi cucc volt felhalmozva, hogy mozdulni is alig lehetett, innen vezetett fel egy nyaktörő csigalépcső valami padlástér-szerű helyre, ahol hatalmas csövek között és felegyenesedés nélkül lehetett tusolni. Közben a szolgáltató mint valami rigolyás vénasszony egyfolytában azon aggódott, hogy kicsapom a vizet, meg elázik a fal, meg nedves lesz a zuhanyfüggöny meg a vécédeszka.
Attól nem félt, hogy leesek a lépcsőn és kitöröm a nyakam, mielőtt fizetek!
Választhattam, hogy masszázspadon vagy a földön. Az utóbbira szavaztam.
Az alacsony, gömbölyű, feketére festett és pirulós nagymama egy erősen átlátszó kombinéban várt valami szamárfészek közepén, amit időközben alkotott meg az üzletében felhalmozott tárgyakból.
Polifoam, azon nagypokróc, kispokróc, fürdőlepedő, papírzsebkendők, abrosz, frottírlepedő, kék lepedő, szalvéta, papírtörlő, sárga lepedő, mind gyűrött, de mondjuk szemre tiszta.
Amíg elhelyezkedtem, még lebonyolított egy telefonbeszélgetést ugyanúgy mint velem, tisztelt uram, köszönöm szépen, akkor elmondom önnek, hogy – és kicsit meg volt sértődve, de pirulni akkor még nem láttam.
Nekilátott a masszázsnak, közben megtudtam, hogy egy ősi japán gésatechnikát alkalmaz, amit itt Budapesten tanult egy világutazótól. Nem volt rossz amit csinált, a svédmasszázs valami lágyabb változata folyamatos lotyogással körítve.
Én nőt ennyit egyfolytában beszélni még nem hallottam, már a harakiri gondolata is felmerült bennem.
Rendesen megdolgozta a nyakam és hátam, rendetlenül pedig a combomat és a fenekemet. Azért rendetlenül, mert amit arrafelé művelt, az már inkább olyan érzéki érdeklődés volt, semmint masszázs, mintha azt akarta volna megtudni, hogy mit szól a kedves ügyfele, ha benyúl a lába közé.
A kedves ügyfél szótlanul viselt mindent.
Amikor megfordultam, felajánlotta, hogy leveszi a kombinét is.
Ezt inkább nem kértem, amitől egy kissé megbántódott, de lelkesen izélgetett tovább.
Bevallom: jólesett az érintése, amikor a szakszerű részről áttért az érzékire.
A kopasz főhadnagynak nem kellett sokat rimánkodni egy kis vigyázzállásért, de ekkor jött a feketeleves.
A nagymama egyáltalán nem pirulva fölémguggolt és megkérdezte, hogy megérintheti-e a punciját a meredező farkammal.
Akkor vettem észre, hogy a kombiné alatt nincs bugyi.
Annyira megdöbbentem, hogy hirtelen nem volt mivel megérinteni a hölgyet, a broki ugyanis azonnal összeesett, mint a Samu nadrágja.
Szegény masszőrhölgy ekkor tényleg elpirult, nagyon kérte az elnézést és utána hiába próbált életet verni a használhatatlan műszerbe.
Végül én kértem, hogy hagyjuk már, fölösleges.
Nagyon szégyellte magát és azt mondta: nem kér tőlem egy fillért sem, csak elnézést.
Amíg öltöztem, még könnybelábadt szemmel elpanaszolta, hogy nem mindenki ilyen úriember mint én, mert egyszer ugyanennél a pontnál a kuncsaftja váratlanul megemelte a csípőjét, amitől a kéjdorong becsusszant az érintésre kínált barlangba, magyarán megerőszakolta őt. Úgy, natúrban!
Nagyi korára már illene megtanulnia mindenkinek, hogy a tűzzel játszani nem szabad, mert könnyen pirulás lehet a vége.
RoK
