Gyermekkorom óta a figyelmem középpontjában az ember és az emberi kapcsolatok állnak. Mindig is az emberi cselekvés mozgatórugója, motivációja érdekelt. A környezetemben tapasztalt válások számának megsokszorozódása késztetett írásra. Több érintettet sikerült megszólítanom, így kerültem közelebb a problémához.
Nem lenne annyi válás, sikertelen élettársi kapcsolat, ha egyértelművé, világossá tennénk a nemek eltérő biológiai működését és az ebből származó konfliktusokat.
A férfiak valóban komolyan gondolják a házastársi hűséget, hogy egy életre elkötelezik magukat kizárólag asszonyuknak. Ám hamarosan szembe kerülnek saját ösztönéletükkel, szexuális „sokirányultságukkal”. Az esetek többségében az ösztönélet erősebbnek, meghatározóbbnak bizonyul a tudatos cselekvésnél. Nem tehetnek róla, hogy ilyen skizoid módon működnek, s egy életen át harcban állnak saját magukkal. Legtöbbjük komoly lelkiismeret furdalással, bűntudattal követ el házasságtörést, vagy fordul egy harmadik felé.
Kevesen tudják, hogy a félrelépések előzményét tudattalanul is mi nők idézzük elő. Mindezért „lemaradt” libidónkat kell okolnunk, ugyanis idővel szexuális késztetésünk rendszertelenebbé, passzívabbá válik. Gondoljunk csak arra, egy hónap alatt hány esetben utasítjuk vissza párunk közeledését. Tehát: először történik a kapcsolat hanyatlása, a harmónia megrendülése, majd elhidegülés, s csak azután tűnik fel egy harmadik. Ellentmondó személyiségük kialakulását a Teremtésre tudom visszavezetni, miszerint nekünk (asszonyoknak) a büntetésünk, hogy fájdalommal szüljünk: a férfiaknak viszont egy életen át kell ezzel a belső, megoldhatatlan érzelmi problémával élniük, küzdeniük.
A férfiak magabiztosságát, szakmai sikerét, karrierjét nagymértékben befolyásolja nemi életük harmóniája, teljesítményükkel való elégedettségük. Ennek elfojtása negatívan befolyásolja munkájukat, mindennapjaikat. Csökken az alkotóképességük, fizikai teljesítményük, határozatlanabbakká válnak, sőt a depresszió jelei is tapasztalhatók rajtuk.
Szükségük van a mi támogató hátterünkre, hiszen önerőből nem tudják megoldani ezt a belső feszültséget, ambivalenciát. Nagy segítség lenne számukra, ha megértéssel fordulnánk feléjük, s a meglévő bűntudatukat fel tudnánk oldani
Meg lehet-e osztani ezeket a belső terheket? Képesek vagyunk azonosulni a férfi pszichés mechanizmusaival? Tudunk-e közösen együttműködni a továbbiakban, hogy a partnerkapcsolati egység ismét helyreálljon?
Véleményem szerint csak annak a nőnek szabad férjhez menni, aki lelkileg érett arra, hogy a férfi poligámia összetett problémájával azonosulni tudjon, illetve együtt tudjon élni vele.
Kedves Férfiak!
Természetesen ez a rövid eszmefuttatás nem felmentő levél, csupán az esetenkénti félrelépések, botlások magyarázata, s a Teremtéssel való összefüggésbe hozatala.
Mindezek ismeretében – és ellenére – szeressük ezeket a „kis- és nagymackókat”, akik soha nem látnak ki ebből az emocionális zűrzavarból, és nem értik, amit mi már tudunk, hogy érzelmeik kaotikus rendszerében mi vagyunk az állandó!
Elsősorban a mi magatartásunktól függ, hogy életképes marad-e a kapcsolatunk.
