Miért fontos, hogy zsidólány? nem megy adásba

  • Helyszín

  • Masszázs típusa

  • Milyen panaszra jó?

Évekkel ezelőtt volt egy akkor 22 éves hölgy a piacon.
Ráhel a zsidólány, így hirdette magát.
A hirdetései alapján masszázsban utazott, de a róla szóló írásokból kiderült, hogy annál azért jóval bevállalósabb.
Nem is ez az érdekes, hanem az hogy valaki miért így hirdeti magát?
 

Oké hogy nagy a verseny és ennek ellenére mégis eléggé sablonosak a szövegek, tehát könnyű kitűnni a sok unalmas duma közül, de vajon hogy nézne ki, hogy Zsóka a szcientológus szexpartnert keres, vagy az hogy Sztojka Esmeralda prosztatamasszázst vállal csak igényes uraknak?

Bevallom, engem ez a Ráhel nem érdekelt sem akkor, sem most.
Hogy akkor miért emlegetem mégis?
Lehetőségem volt a rég bezárt makktársalgóban bóklászni egy kicsit, ott találtam egy párbeszédet.
Két "masszőrhölgy" édelgett a nyilvánosság előtt, az egyikük Ráhel volt, a 22 éves szolgáltató.
Kolléganője meggyanúsította őt, hogy hazudik, nem is zsidó, csak marketingfogás.
Ő erre azt mondta: a kollegina pedig nyilván nem is nő, hanem férfi.
Így aztán jól elbeszélgettek.

Most pedig következik ebből a fórumból egy idézet, amiben benne a lényeg:

Rahel 2003. okt. 26. 17:50
Én tényleg zsidó vagyok és csak azért írtam ki így, hogy antiszemiták kiméljenek. Utána derült ki, hogy ez egy nagyon jó marketing.

Mostantól nyugodtan alszom, megválaszolódott ez a kérdés is.
Csak így félálomban az piszkál egy kicsit, hogy vajon nagy baj-e az, ha egy antiszemita masszázsra megy?
 

Legutóbb

Kapcsolódó

Még több

Ez is érdekelhet

A masszázsfotel olyan mint a guminő

Soha nem zavart igazán, amikor egy vállalkozás annyira nyomul, hogy akárhova lépek, mindenütt belebotlok.
Örülök hogy eltűntek a nagyobb bevásárolóközpontokban nyüzsgő,  "kapott már reklámajándékot" hangsorral köszönő agresszív libácskák, akik telepakolták a megállított balfékek kezét mindenféle gagyi kozmetikumokkal, amit megkaphattak ajándékba, ha brutális áron megvették a szúnyogirtóba oltott bútorfényezőre emlékeztető szagú parfümöt.
 

Tovább olvasom »

Üsd ki a betolakodót!

Kopogtat a nátha? Győzd le a kellemetlen tüneteket! Igyál zsályateát! Nincs annál rosszabb, mint amikor kaparni kezd a torkunk és elkezdünk szipogni.Pedig ilyenkor még nem késő lépni, hiszen a kezdődő nátha  sok esetben akár egész pici trükkökkel elüldözhető.

Tovább olvasom »

A csípő nem hazudik

csípő, becsípődés, Jógatanárok a megmondhatói, hogy csípőnk az a hely, ahol negatív érzelmeinket tároljuk-a híres galamb-pozitúra a jógafoglalkozásokon gyakran idéz elő gyakorlója számára is váratlan érzelemkitöréseket, sőt, gyakran megmagyarázhatatlan sírógörcsöket.

Tovább olvasom »