Mit képzel magáról ez a gnóm?

  • Helyszín

  • Masszázs típusa

  • Milyen panaszra jó?

Közel két évig vártunk az itt következő arcpirító történet megszületésére, de az áldozat mindig csak halogatta a megírását.  Kikérdeztük szegényt és mi írtuk meg a történetét. Negyvenes, jól karbantartott, guszta hölgyről van szó, aki után még ma is megfordulunk az utcán.

Rendszeresen járok tornázni, utána ha belefér az időmbe, jön egy szauna vagy egy masszázs. Csupa jó masszőr volt abban a wellnessben.
Az egyikükkel egyszer nagyon befürödtem.

Negyedszer vagy ötödször lehettem nála, amikor nagyon másképp ért hozzám. Meg is kérdeztem tőle, hogy akkor most masszíroz, vagy simogat?
Beleerősített egy kicsit, de már egyáltalán nem tudtam kikapcsolni.
Hason feküdtem, a hátam be volt takarva és ő a combjaimat masszírozta.
A térdhajlattól indult fölfelé, lassan haladt és mindig akkor vette el a kezét, amikor már épp rászóltam volna, hogy mi a fenét keres ott? Mintha direkt kidriblizte volna az elviselhető határt és nem igaz, hogy nem vette észre, mennyire feszengek.

Persze hogy van kockázata a beszólásnak, mert mi van, ha azt mondja, hogy rosszul éreztem és kikéri magának a feltételezést. Közben mindenféléről beszélgettünk is és ő csak nyomta a sódert, mintha oda se figyelne a testemre.

Amikor vége lett a masszázsnak, azt mondta, hogy ma nem fogad el tőlem semmit, mert egy ilyen csodálatos ember mint amilyen én vagyok, megérdemel havi egy gratis masszázst.
Hiába erősködtem, hajthatatlan maradt.
Azzal búcsúztam, hogy akkor ezt nem hagyjuk annyiban és csak a furcsa vigyorgásából jöttem rá, hogy ez egy nagyon szerencsétlen mondat volt.
El is határoztam, hogy többet nem megyek hozzá.

Eltelt egy hónap, amikor felhívott, hogy rég látott és ideje lenne megint egy kezelésnek, nehogy beálljon a hátam. Mondtam neki, hogy nagyon kedves tőle, de nem fogadhatom el amit ajánlott és mostanában nem járok arra.
Igyekeztem akkor tornázni, amikor más masszőrök voltak szolgálatban, de ez a jóember csak nem akart leszállni rólam.
Sms-ekkel bombázott, hívogatott én meg egyre idegesebb lettem tőle. Már nem vettem föl, ha láttam hogy ő az, de csak nem unta meg. Megtalált egy másik telefonszámról, akkor mérges lettem és megmondtam neki, hogy elég volt, kérem hogy ne zaklasson és nem megyek hozzá többet.

Erre mondott egy olyat, amitől elöntött a pulykaméreg.
Azt, hogy "magától fél, vagy tőlem?"
Hát mit képzel ez a kis gnóm?
Egy fejjel alacsonyabb nálam és kancsal is, mi az hogy magamtól félek?
Azt hiszi, nem tudok parancsolni a hormonjaimnak és rávetem magam?
Vagy hogy beleszeretek és hozzá akarok költözni?
Találkoztam már néhány pasival, akinek nagyon nem volt a helyén az önértékelése, de ez a masszőr lehagyja az összeset.
Ha ő maradna az egyetlen hím a földgolyón, akkor sem kellene!

Szó nélkül kinyomtam a telefont és azóta máshova járok.
A masszőröm még egy darabig küldte az sms-eit, aztán hálistennek leszokott rólam.
Talán egy másik nő megengedte neki, hogy a lábai között kapirgáljon.

 

 


más esetek, amikor a masszőr megfeledkezett magáról:

amikor nőket zaklattak:
Letapiztak a wellnessben
Férfi hozzám többet nem nyúl!
A masszőr egy vén kujon
Megalázott hölgyvendég

 

és amikor férfiakat:

Mi folyik itt thai masszázs címén?
Ezért kerülöm a férfi masszőröket
Zaklatták a férjemet!!!
Miért hazudnak masszázst?

 

Legutóbb

Kapcsolódó

Még több

Ez is érdekelhet

Kellemes csalódások

De jó is lenne, ha minden masszőz azt hirdetné, amit valóban csinál és az örömlányok nem akarnának folyamatosan fehér köpenyben tetszelegni, mintha valami nagyonfontos gyógyászati tevékenységet végeznének és még hogy prositúció? Ugyan már!!! Ők nem olyan családból származnak!

Jó dolog olyanról olvasni, amikor kiderül, hogy a masszőz sokkal jobb annál, mint ami a hirdetéséből lejön. Chick írásából kiradírozódott a hölgy azonosíthatóságát szolgáló mindhárom tétel. Bocs.
 

Tovább olvasom »

Botrány a szállodában

Budapest egyik jobb szállodájában vagyunk, a történet is még az előző évtizedből való.

A wellness részlegben négyen dolgoztak, váltásban.

Mindegyikük szakképzett masszőr illetve masszőz volt, de értettek a pedikűrhöz és egyéb szépészeti szolgáltatásokhoz is. Masszázsra be kellett jelentkezni, ilyenkor az ügyeletes recepciós vonult be az ügyféllel a függöny mögé.
Nem hallatszott ki soha semmi, mert a szauna csobbanójába egyfolytában csorgott a víz, továbbá zene is szólt mindig, ezért a nagy, visszhangos teremben pihenők nem is sejthették, mi folyik a függöny mögött.

Tovább olvasom »

A kamufotós riboszóma

Amióta csak hirdetik magukat a lányok, azóta létezik a csalásnak az a formája, amikor vagy valami szexoldalról ellopott fotó díszíti a szolgáltató marketingdumáját, vagy olyan kép, ami ugyan őt ábrázolja, de 10 évvel, 10 kilóval és 40 százalék hurkával korábbról.
Az is gyakran előfordul, hogy egy masszázsszalonban dolgozik három randa nő és egy bombázó, persze hogy a cégérre az utóbbit rakják ki még olyankor is, amikor a szépséges hölgy már örökre befejezte, vagy rég másik csapatban űzi az ipart.

 

Tovább olvasom »