Így jár, aki kíváncsi!

  • Helyszín

  • Masszázs típusa

  • Milyen panaszra jó?

Ritka masszázskalandomat osztom meg a nagyérdeművel, aminek azt a címet adhatnám, hogy huszonegy másodperc a kéjbarlangban.

Azért ritka, mert nem sokszor fordult elő, hogy bejelentkeztem és elmentem egy szalonba, aztán nem maradtam ott.

Jártam egy lányhoz., egy bérlakásban masszírozott igen jól.
Panaszkodott, hogy amikor megmondja az utcát, sokan szó nélkül rárakják a telefont.
Később derült ki, hogy ugyanabban a rövidke utcában nyílt egy másik bérlakás, ahol nagyon sok szutyok ribanc dolgozott és mind kamufotóval hirdette magát. Rossz híre lett a környéknek is, az én tuti szolgáltatómnak is el kellett onnan költöznie.

Én viszont kíváncsi lettem, milyen egy rosszhírű intézmény?

Felhívtam őket, bejelentkeztem….
Nem is volt semmi baj, a telefont búgó hangú diszpécser kezelte.
Tudom hogy ő volt, mert többször rápróbáltam és mindig ő vette föl.

Pontosan megjelentem a rossz szagú, öreg bérházban, felmentem a lépcsőn az elsőre és épp megtaláltam az ajtón a számot, amikor a folyosóra nyíló ablakon keresztül éktelen rikácsolást hallatszott ki.
– Most mija faszé mécc el? Nem teccik a csecsem? Mámeg mi a geci bajod van velem?

Nyílt az ajtó és egy hozzám hasonló fiú viharzott ki szélsebesen.
Ide voltam hivatalos, itt kellett volna szolgáltatást kapnom.

Azért becsöngettem.
Ajtó berregve nyílt, beléptem és tömény kocsmaszag vágott arcba, főleg cigarettafüst, de volt benne pálinkaszag és kicsi hányás is.
Kicsit hátrébb úgy bevágtak egy ajtót, hogy a vakolat peregni kezdett.
A telefonos csaj jött elém, fülén a telefonnal.
Nem tudtam, hozzám beszél, vagy a telóba.
Amikor rátért, hogy egy régi törzsvendég futott be váratlanul, akkor már tudtam, hogy ez nekem szól és hogy ennyi volt.
Még akart győzködni, hogy maradjak, van még másik lány is aki legalább olyan ügyes, mint akit én választottam, de ezt már hátamnak mondta, mert kifelé mentem.
Két ajtó csapódott egyszerre.
A bejárati egy kicsit diszkrétebben.

Vajon megtudják valaha ezek a ribancok, hogy jobb érzésű embernek mi a g… bajuk van velük?

 

lapzárta után érkezett:
1. a jóhírű intézmény elköltözött
2. a rosszhírű – némi hatósági közreműködéssel – bezárt

********

KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK:

Masszázs helyett mellbedobás

Hazudós hülye perszóna

Szabadíts meg a lelakott lotyóktól!

Legutóbb

Kapcsolódó

Még több

Ez is érdekelhet

Gyógymasszázs gyereknek

Márk fiunk császármetszéssel, a 34. hétre született, méhen belüli oxigénhiány miatt.
Emiatt maradandó agyi károsodást szenvedett.
Jelenleg kerekesszékben ül , beszélni ugyan nem tud, de értelmi képességei meghaladja a kortársaiét és sokat mosolyog.

Tovább olvasom »

Ronda a csaj? Na és?

Nagy marha vagyok, hogy már megint eldicsekedtem a masszázsélményeimmel. Zoli barátomnak lelkendeztem a belga sörözőben, hogy milyen fenomenális élményben volt részem. Zoli nagyjából annyi idős mint én, már neki sem áll úgy farka, mint valamikor, ráadásul nős, tíz éve unja a feleségét, csajozni lusta, kurvázni finnyás, elképzelni sem tudom, hogy vezeti le a hormonok zizegését, hacsak nem a saját kezével.

Tovább olvasom »