Négycsillagos himihumi méregdrágán

  • Helyszín

  • Masszázs típusa

  • Milyen panaszra jó?

Nem akarok bántani senkit sem, ezért nem írom le az illető hotel nevét, legyen elég annyi, hogy Budapesttől nem túl messze van egy országos főút közelében, a városi fürdő mellett - írta kedves olvasónk épp 10 éve és ezt csakis a sztorijában szereplő ár miatt fontos megemlíteni.
 

Nagyon fiatal, talán húszéves, guruljnudli leányka viszi a wellness-szolgáltatást.  Van néha váltótársa is, de amikor nagy a tömeg, akkor egyedül hagyják – legalábbis ezt panaszolta. Meg azt is, hogy a munkájáért egy fillért sem kap, hivatalos végzettséget jelentő tanfolyamra jár, ott írták elő a kötelező szakmai gyakorlatot, fizetségül ezt igazolják neki.
Ügyes, nagyon ügyes – mondaná Kohn bácsi és én sem lennék morcos, ha az 50 percért kifizetett közel 7000 Ft-ért rendes masszázst kaptam volna – de nem azt kaptam, hanem csacsogással körített kenceficélést.
Olykor rá is kellett szólnom a fiatal versenyzőre, hogy a gerincemet ne nagyon nyomkodja, mert baj lesz, a csigolyákat szakemberek sem nagyon piszkálják, nem tanulók, továbbá nem összevissza masszírozunk, hanem lehetőleg egy irányba.

Komolyan jó érzés volt leszállni onnan és visszamenni a termálmedencébe.

Csak remélni tudom, azóta már nem tanulókkal masszíroztat a négycsillagos szálloda!


 

Legutóbb

Kapcsolódó

Még több

Ez is érdekelhet

Gyakrabban fürgyéle?

A meleg idő természetes, ám kellemetlen velejárója a verejtékezés, Vajon miért van az,  hogy míg egyesek alig, mások  szinte folyamatosan izzadnak a hőségben? Kevesebb folyadék, kevesebb izzadság? Mitól függ a testszag?

Tovább olvasom »

Félrelépni kötelező?

Korábban olvashattuk már itt egy masszőrhölgy töprengéseit.
Az emberi kapcsolatok alakulását gyerekkora óta tudatosan figyelő hölgy így folytatta a gondolkodást:

A kiegyensúlyozott házasság alappillére a kölcsönösen kielégítő, erotikus elemekkel fűszerezett szex.

Hol, mikor és mennyi időt tudunk fordítani életük legmeghatározóbb, legfontosabb cselekvésére?
Miért nem sikerül mindig hálószobánkon belül kielégítenünk szexuális vágyainkat, törekvéseinket?

Tovább olvasom »

Puffertartály

Nyitány: igen vagy nem?
Elhatároztam, hogy otthoni kényeztetés hiányában kipróbálom a jóni-masszázst.
Kerestem, találtam, vacilláltam, elhatároztam, meggondoltam, mégis, mégse.
Aztán mégis.
 

Tovább olvasom »