Első izgató élményem

  • Helyszín

  • Masszázs típusa

  • Milyen panaszra jó?

A történet talán 8-10 éve játszódott.

Elszántam magamat, hogy elmenjek egy „ESZO masszázst” ígérő lányhoz.

Ő is teljes névvel hirdetett, de mivel azóta már rég nincs fenn a neten, ezért legyen csak Csilla.
 

A lakás előterében egy nyuszi ült a ketrecében. Csilla rámutatott, hogy ha masszázs közben zörgést hallok kintről, az a nyuszi, nem pedig egy smasszer, aki valahol a lakásban rejtőzik. Őszintén szólva ez az utóbbi lehetőség addig eszembe sem jutott volna, de így, hogy  mondta…
 
Először beültetett egy infraszaunába – ezt kicsit kidobott pénznek éreztem, mert csak unatkoztam ott a melegben egyedül. Igaz, kaptam közben finom jázminteát.
 
Utána jött a masszázs – Csilla csak felöltözve és csak kézzel vállal(t) masszázst, ezt előre tisztáztuk.
Meleg, illatos olajokat használt, szakszerűen megmasszírozott, először hasonfekve, a lábamtól kezdve stb., ahogy kell – ezt nem is részletezném.
 
Közben végig beszélgetett velem, ami önmagában nem lett volna rossz, de egy idő után talán már kontraproduktívvá vált. Emlékszem, miközben elélveztem, éppen a svédek lakásfelújítási szokásait vitattuk meg.
Az orgazmusig pedig úgy jutottam el, hogy váltakozva hol a péniszemet húzogatta néhányszor, hol a combom belső oldalát simogatta. Egy idő után rájöttem, hogy ennél nagyobb változatosság már később sem lesz a programban. Közben néha a szemembe nézett, néha nem. Amikor igen, akkor olyan „Ugye milyen jó?” kifejezést véltem leolvasni az arcáról. Mivel ezt úgy értelmeztem, hogy már unja és talán sürgeti is a dolgot, és mivel úgysem volt sok érdekesség várható, ezért úgy döntöttem, hogy ellazítok, és utat engedek a magömlésnek.
…otthon szerelik össze az IKEA bútorokat. Köszönöm. Egészségedre.
Aztán elmentem lezuhanyozni, utánam jött, hogy lemossa a hátamat, ez jól esett.
 
Összességében maga a masszázs egészen jó volt, élveztem. Az ESZO-nek hirdetett rész nem volt elnyújtott, és nem volt különösebben nagy orgazmus sem.
Csilla végig nagyon kedves volt, de érezni véltem benne valami mesterkéltséget.
 
A végső mérleg gyenge pozitív volt. Nem gondolkodtam rajta, hogy visszatérjek hozzá, sőt ezután pár évig egyáltalán nem próbálkoztam további erotikus masszázzsal másnál sem.

 

Legutóbb

Kapcsolódó

Még több

Ez is érdekelhet

Szívem, vigyázz magadra!

Bár hajlamosak vagyunk azt hinni, a szív-és érrendszeri betegségek  főleg a férfiakat érintik, mégis sokkal több nő halálát okozzák. Éppen ezért a nőknek is oda kell figyelniük a szívük egészségére!

Tovább olvasom »

Összefirkált seggel jobb?

Most komolyan!
Lehet egy masszázs jobb attól, ha a csajszi tele van tetkóval?
Nagyon szépen kérem, ha a nagyszámú olvasótáborban bárkinek van információja a kérdésről, az ne habozzék venni a fáradságot és hozzászólni, ne csak azok osszák itt az észt, akik a nap nagyrészét a monitor előtt töltik.
 

Tovább olvasom »