Élveztem a cicim érintését!

  • Helyszín

  • Masszázs típusa

  • Milyen panaszra jó?

Gyógymasszázs, férfi masszőr, hölgyvendég.
A felállás ismerős, a reakció új és természetes.
Jó itt ilyet is olvasni.

 

Olvasva a felhívást miszerint lehet küldeni saját élményt, gondoltam megosztom az egyik történetemet, hátha megjelenik.
32 éves nő vagyok. Csak a rend kedvéért.

Sajnos előfordul, hogy a nyakam miatt gyógymasszázsra vagyok kénytelen elmenni és mindig vigyáztam, hogy női masszőr legyen aki kezel, mert úgy érzem túl intim egy-egy kezelés.
Szégyenlős vagyok és a férjem sem tűrné, ha férfi kezek tapogatnának.
Történt egyszer, hogy a megbeszélt időpontban a szokásos helyen egy férfi fogadott és közölte a kollegina sajnos beteg lett, így  ő fog kezelni.
Bizalmatlanul méregettem, hiszen ez itt egy férfi, de gondoltam, ha már eljöttem, hát kezdjünk bele.
Levetkőztem annyira, hogy a kívánt testrészemhez férhessen…. a melltartóm és a bugyim rajtam maradt, majd elnyúltam az asztalon. Meglepően meleg kéz kezdett kényeztetni, kellően erős masszázst kaptam… amikor ellazulva már éppen élvezni kezdtem a kezelést közölte, hogy kikapcsolja a melltartómat, hogy ne zavarják a pántjaim- gondoltam hason fekszem, csak kapcsolja- amikor megtette éreztem a gerincem mentén kezeinek jótékony hatását.
Diszkrét masszázst kaptam, némi tornával vegyítve.
Annyira elégedett voltam vele, hogy a legközelebbi időpontot is megbeszéltük és kifejezetten hozzá jelentkeztem be.

Minden ugyanígy kezdődött, de a folytatás… melltartó kikapcsolás majd felszólított, hogy forduljak meg a hátamra. Apró tornáztatás és közben lágy érintések. Kezei erősen masszírozva tapadtak a lábamra, majd tovább a derekam külső részére és még tovább. Én behunyt szemmel feküdtem és élveztem minden érintést, amikor a "mellizmokhoz" ért kissé meglepődtem a saját reakciómon. Soha nem élveztem még ennyire  érintést és ennek látható jelei is voltak. Ő mosolygott, bár nem szólt semmit, kezei simogatóan tapadtak rám. Nem történt masszázson kívül egyéb, mégis a helyzet furcsasága és az érintése nyomán  kuszán  kezdtem érezni magam. Kapkodva öltöztem és szinte rohanva távoztam.
Otthon aztán a férjem nem nagyon tudta elképzelni mitől lettem annyira aktív és érdeklődő, de értékelte amikor elcsábítottam.

 

Legutóbb

Kapcsolódó

Még több

Ez is érdekelhet

Pitiáner vendégeim

Soha nem kérem előre a pénzt a masszázsért, és tizenkét éve összesen hárman léptek le fizetés nélkül.
Szerintem ez jó arány és inkább ráfizetek ennyit a boltra, minthogy bizalmatlansággal mérgezzem a levegőt, amikor egy új vendég bizalommal van irántam és megtisztel azzal, hogy eljön hozzám.

Ez a három vendég sem úgy lépett le, hogy a masszázs után beintett, hanem egy-egy fájdalmasan pitiáner trükkel.

Tovább olvasom »

TUDTA? Nyolcból egy ember mos kezet!

Tudta, hogy a szappanos kézmosás tizedére csökkenti a baktériumok számát? Az egészséghez elengedhetetlen a személyes higiénia. Vagyis az lenne. Köztudott, hogy az emberi kéz melegágya a káros baktériumoknak, mivel nagyon sok felülettel érintkezik nap mint nap. Tudta, hogy nyolcból csak egy ember mossa meg a kezét étkezés előtt?

Tovább olvasom »

Lányokhoz jár a férjem?

Kedves Nőtársak és Urak!

Gondban vagyok és tanácstalan, segítsetek nekem!  Ezt a masszázsoldalt még sosem olvastam eddig, de úgy általában sem szoktam kíváncsiskodni, az ilyen oldalak és témák nem érdekelnek igazán. Viszont szerintem most hasznos volt erre rátalálnom.

Tovább olvasom »