Fejleszthető-e az érzelmi intelligencia?

  • Helyszín

  • Masszázs típusa

  • Milyen panaszra jó?

Gondolkodott  már azon, miért lesz néha osztályelsőből az életben sikertelen ember?  Az ok többnyire az érzelmi intelligenciában, az EQ-ban keresendő, ami szerencsére felnőtt korban is alakul.

A pszichológusok sokáig azon a véleményen voltak, hogy a siker záloga a magas értelmi intelligencia. Ám mivel tucatnyi zseni  a saját szakterületén kívül kifejezetten sikertelennek mutatkozott, a pszichológusok rájöttek, hogy az IQ önmagában kevés a boldogsághoz. A 90-es évek elején került az érdeklődés középpontjába az EQ, vagyis az érzelmi intelligencia. Ennek a képességnek a segítségével tudjuk felismerni, értelmezni és kezelni embertársaink érzelmeit, sőt a reakcióit is. A magas EQ-jú emberek az életben azért eredményesebbek, mert tudnak bánni az emberekkel, megértik és átérzik a tettek mögötti érzelmi motivációt és ezek a képességek gyakran több hasznot hoznak, mint az átlag feletti IQ.

A szülő a minta.  Az érzelmi intelligencia olyan kéoesség, melynek fejlesztését már gyerekkorban el kell kezdeni. Ez az időszak döntő jelentőségű a tekinteteben, hogy valaki  mennyire lesz elfogadó, illetve tudja-e majd kezelni a konfliktusokat. A korai fejlesztés persze nem olyan, mint egycélirányos tréning, amit este hattól nyolcig végez az ember, sokkal inkább egyfajta tudatos szülői jelenlét. Az érzelmi képességek megalapozásában ugyanis a család áll az első helyen. Ha ön segíti gyermekét a konfliktusok feldolgozásában, ha tudatosítja benne érzéseit, felelősségvállalásra és őszinteségre biztatja, azzal mind-mind az érzelmi intelligenciáját, önismeretét gyarapítja. Gond főleg akkor van , amikor maga a szülő  szorul EQ- fejlesztésre. Aki felismeri, hogy "valami nem stimmel", ki kell lépjen a komfortzónájából. Ám szembenézni a gyengeségeinkkel, másként cselekedni, gondolkodni, mint ahogy ösztöneink diktálják, ez igen nehéz.

Ma már számos, kifejezetten az érzelmi intelligenciát fejlesztő tréning érhető el. Változni azonban csak akkor fogunk, ha gyakoroljuk és rutinná tesszük a kívánt viselkedésmintát.

-LaM-

 

Legutóbb

Kapcsolódó

Még több

Ez is érdekelhet

A nélkülözhetetlen masszázsolajok

A masszázsolajok nemcsak bőrbarátok és tápláló hatásúak, hanem fontos segítséget is jelentenek, hogy a masszírozó személy keze könnyedén és simulékonyan csúszhasson a bőrön és a szőrös testrészeken.
Alapvető elvárás a masszázsolajakkal szemben, hogy 100%-ban természetes alapanyagokból készüljenek és a kezelés végéig őrizzék meg a síkosságukat. Nem szabad, hogy a kezelő mozdulatok kellemetlen élményt okozzanak.

Tovább olvasom »

Szakember fogdossa a pucér nőket?

Nem! Igazi szakember nem fogdossa a pucér nőket!

Természetesen nagyon sokféle masszázs létezik, de bizonyára egyetértünk abban, hogy egy termálfürdőben „vásárolható” gyógymasszázs miről kell, hogy szóljon. A tisztességesen dolgozó, komoly szakmai tudással, gyakorlattal rendelkező masszőrök nem tesznek félreérthető mozdulatokat, és nem használják ki a vendégek védtelenségét.

Tovább olvasom »

Az organzimus rejtélyes orzmusa

Megint levelet kaptunk.
Persze örülünk neki most is, mint mindig, amikor valaki gondolt ránk, ezúttal azonban azt gondoljuk, valami tréfáról van szó. Olyan viccről, amin senki nem nevet, azért attól függetlenül jó. Vagy nem vicc, hanem komoly, akkor viszont annál rosszabb.

Tovább olvasom »