Gyógyító thai kezek

  • Helyszín

  • Masszázs típusa

  • Milyen panaszra jó?

Miért ne kerülne eme oldalra egy olyan olvasói levél is, amiben nincs fikázás, nincs negatív élmény és nincs erotika sem? Rendben, hogy a nagyközönség elsősorban erre vevő, de az oldalt egyelőre nem a nagyközönség szerkeszti. Nem volt eddig olyan levél, amit ne közöltünk volna.

Ezt pedig örömmel!
 

Az a tipikus eset vagyok, akiről az orvosok már rég letettek, de ezt maguknak se vallják be. Küldözgetnek mindenhova, fizikoterápiára, fürdőbe, cétére, emerre, amarra, gyógyszert írnak fel, kenőcsöt írnak, tapaszt javasolnak, súlyfürdőt javasolnak, iszappakolást ajánlanak és nem használ semmi, mert a derekam annyira fáj hogy néha fel sem tudok kelni.
Megöregedtem, elhasználódtam, hiszen 44 éves vénség vagyok.
Az aranyos doktornő a legutóbb azt mondta, hogy készüljek lélekben, nemsokára tolószék.

Találtam a neten egy írást a thai masszázsról, amiről én is azt hittem hogy valami erotikaféle.  Beszámolókat kezdtem keresni és így találtam meg a masszázsinfót is. Elmentem a javasolt szalonba Szentendrére, de nem tetszett az egész úgy ahogy volt, a maffiás hangulata miatt, meg hogy nem tudtam beszélni a nővel mert angolul sem tudott. Azt megértette hogy hol fáj de ez kevés.
Kipróbáltam a budapesti szalonjukat, jobb az sem volt viszont drágább.

Sok eredménytelen próbálkozás után találtam meg (….)-t aki csodát tesz velem.
Bangkokban és itthon tanult de nekem sokkal jobb volt mint az eredeti thai masszőzök.
Meg nem gyógyított, mert a meszesedés az meszesedés, de nem fáj!
Rendszeresen kell mennem hozzá és a kezelés olykor nagyon fájdalmas, sőt, utána is úgy érzem magam, mintha megvertek volna, de újból tudok rendesen mozogni és dolgozni ahogy minden egészséges ember.
Jártam már csontkovácsnál, meggyötört az is rendesen, de annak a kezelésnek nem éreztem semmi pozitív hatását, a thaimasszázs nélkül viszont fel sem tudnék kelni. Havonta harmincezer foritomba kerül, de ez semmi ahhoz képest, hogy tudok járni, a pult mellett állni, hajolni!
Ajánlom mindenkinek.

Ha valakit sikerült rábeszélnem, hogy legyőzze a fenntartásait és kipróbálja a thai masszázst akkor nem írtam hiába.
 
Marika

 

kapcsolódó cikkek

Legutóbb

Kapcsolódó

Még több

Ez is érdekelhet

Hotelbesuch, Berlin

Nagyon kiszolgáltatott tud lenni az egészséges férfiember, amikor hivatalos ügyben tölt néhány napot külföldön, a párjától, a szeretőitől és a hazai masszőrhölgyektől távol, amiről a hormonjai nem hajlandók tudomást venni.
Különösen súlyos a helyzet, amikor egy kiállításon hemzsegnek a szebbnél szebb hostessek: ott a csábítás nyolc órán keresztül és este meg vagy leiszod magad, vagy megkeresed a tévében a fizetős csatornát, meg a farkadat a paplan alatt.
No hát nekem egyik sem!

Olyan mélyre soha nem tudnék süllyedni, hogy érett férfiemberként a fantáziám segítségével önmagamat juttassam el a csúcsra, ebből a korból rég kinőttem.

Tovább olvasom »

Majdnem lehányt a ribanc

Nem először fordul elő, hogy tanulságos és érdekes írást kapunk, ám nem is kicsit át kell szabni a benne  található konkrétumok és személyes adatok miatt. Ami az ilyen levelekben áll, akár szóról szóra igaz is lehet, de mi nem voltunk ott, a névvel, címmel, telefonszámmal megjelölt szolgáltatót pedig egy névtelen levélben fikázni könnyű, de nem nálunk. Nem vállalhatunk felelősséget egy esetleges lejárató akcióért, vagy két maszoda nemtelen háborúskodásáért.
Szóval, kedves Rezsőbá, kösz a sztorit, örömmel tesszük közzé, de a konkrét adatok kihagyásával, ahogy mindig.

Tovább olvasom »