Hogyan szolgáltat a dekoltázs?

  • Helyszín

  • Masszázs típusa

  • Milyen panaszra jó?

Jó lenne tudni, hogy a hirdetések nívója romlik, vagy én lettem kalandvágyóbb, mindenesetre kíváncsi voltam, hogy egy testrészekkel illusztrált masszázshirdetés mögött vajon milyen szolgáltatás rejtőzik.

És megkaptam.

 

Négykezes masszázs Budán, így szólt a csábító szöveg az egyik egészségügyi rovatban és én fogtam a telefont. Azonnal felvette egy kedves női hang és sorolta az árakat, meg hogy azonnal tudnak fogadni.

Futottam is izibe, mint ragyáskamasz a pipsóba.

XI. kerület, kapukódot akkor kapok, ha odaértem. Nem szeretem az ilyet, mert nemrég volt olyan,  hogy hiába telefonálgattam a kapuból, de első a blog olvasóközönsége, hát bevállaltam.
Ezúttal annyi történt, hogy várnom kellett.
Elégedett pofájú úriember csörtetett ki a kapun, hát megcsörgettem a megadott kódot.
Húsz év körüli, vékonka, szemmel láthatóan faluhelyről elszármazott leánka fogadott és váltig állította, hogy vele beszéltem telefonon, holott én másodállásban Henry Higgins néven professzorkodom és biztos vagyok benne, hogy az telefonon Kőbánya-felsői munkáslány dialektust hallottam, ez a leánka pedig dél-baranyai, ötszázlelkes településről származott.
Nem csak hogy megvárattak, hanem kiderült, hogy a megbeszélt négykezesre sincs lehetőség, mert a másik leányhoz közben vendég érkezett. Az első beszélgetés és az érkezésem között 7, a váratásommal együtt 12 perc telt el, ugyancsak mozgalmas lehet az életük, ha egyszer ennyi a változás.
A masszázspad és a lestrapált ágy közül az utóbbit választottam, erre került egy tiszta, de vasalatlan lepedő, majd én, végül a kicsike, akinek a nevét még most sem tudom.
Kedves volt, finombőrű és ügyes is, de a tevékenyésge annyira hasonlított a masszázsra, mint a háromkerekű bicikli a hőlégballonra, ugyanis mindkettő közlekedési eszköz és egyiknek sincs előszobája.
Névtelen szolgáltatóm vigasztaló törlést alkalmazott már a lövés előtt, mert úgylátszik nem szokott még hozzá a síró műszerekhez.

Utána pedig egy levegővel elmondta, hogy 23 éves, már három hónapja masszál, a főnökasszonya tanítgatta, de már nem sokáig, mert néhány hét múlva abbahagyja. Anyagi problémáit akarta ezúton megoldani és miután ezt sikerrel abszolválta, dehogy csinálja tovább.
Én rendes vendég voltam, mert nem beszéltem sokat, nem akartam tőle semmi extrát és kedves voltam hozzá, de az elmúlt időben annyi hülye volt nála, hogy már nagyon elege van.

Még egy utolsó félreértés: a tízesből nem akart visszaadni, mondván hogy annyi a tiszteletdíja. Én ragaszkodtam ahhoz, amiben a telefonbeszélgetés során megállapodtunk, így a kicsike először beismerte hogy nem vele beszéltem, majd összekotort nekem két darab ezrest és barátsággal az utamra bocsátott.

Ez olyan tipikus gyorsanfelejtős kaland, és még nem tudom, mitévő legyek, a blog kedvéért belemenjek ilyenekbe, vagy a masszőzválasztás során hallgassak a régi jól bevált sokadik érzékemre?

Nem tudom.

 

RoK

Legutóbb

Kapcsolódó

Még több

Ez is érdekelhet

Leléptek a lányok? Tarts önvizsgálatot!

Tipikusnak mondható karrier a masszázs területén az olyan, amikor a frissen végzett masszőr, vagy a hirtelen betanított lelkes amatőr pénz, tapasztalat, hozzáértés hiányában elhelyezkedik valahol.
Amikor már van rálátása a masszázstitkokra és egy kicsit anyagilag is jobban áll, akkor egyedül, vagy kolléganőkkel lelép és saját vállalkozásba kezd, ugyanis tud számolni és jól látja, hogy az egyre nagyobb leadóból önállóan is ki tud bérelni egy üzletet.

Tovább olvasom »

Engem ezért nem szophatsz le!

Nagyon tetszett egy sorstárs vallomása, ahogy a világ elé tárta az érzéseit.
És tetszenek a hozzászólások is.
Próbálom kitalálni, kik lehetnek az indulatos vélemények mögött.
Némelyikből ordít, hogy sérelmekkel teli, megcsalt, elhagyott, kihasznált feleség írta.
Mások pedig olyanok, mint akik az ember és a párkapcsolatok természetéről csak katolikus papok által írt erkölcstan könyvekben olvasgattak, a valósághoz semmi közük nincs.

Tovább olvasom »

Trollok és érzéki játékok

Az erotikus masszázs és a farokverés közötti különbség mindössze annyi, amennyiben Al Di Meola és a szomszéd kiscsákó gitárjátéka is majdnem ugyanolyan.
A masszázs oldalunkat rendszeresen olvassa sok masszőz és masszőr, de megszólalásra, kommentelésre bírni őket lehetetlen vállalkozás, viszont a véleményüket sokszor nekünk, személyesen mondják el. Egy ilyen beszélgetésből lett a következő interjú.

 

Tovább olvasom »