A nyelvezet és szóhasználat alapján a XVIII. század végéről származhatnak a művek, szerzőjük ismeretlen. Sajnos a szöveg néha alig kivehető, olvashatatlan és régies írásmódja miatt sokszor nehezen követhető, de igyekszem folyamatosan feldolgozni és bemutatni az anyagot.
Most ízelítőül közlöm az egyik olyan művet, ami már a címe – Egy testdögöny élményre – alapján is talán, de a tartalmát olvasva egyértelműen a masszázsinfó témájába vág és egyfajta válasz az elején feltett kérdésre.
A szövegen lényegében semmit nem változtattam; a nyelvezet ízét meghagytam, csakis a könnyebb olvasás élvezetének érdekében, a mai írásmódhoz közelítve alakítottam át néhány szót. (Pl. "a’ karjaival" helyett "a karjaival", "végig’ iramlik" helyett "végigiramlik", "mint’ ha" helyett "mintha", stb.)
Ahol olvashatatlan vagy kibetűzhetetlen volt a szöveg, ott az általam legvalószínűbbnek tartott szót vagy kifejezést illesztettem be.
A Szexameterek összefoglaló címet sajátos műfaji megjelölésként én adtam, utalván a profán témára és a versformára.
Egy testdögöny élményre
Érosz hűs menedéke e hely, hol pilled a testem,
isteni Aphrodité lakja e kéjpalotát,
szép aranyálmok ölébe merengvén ernyedek egyre,
hisz fejedelmi kezűm, görtseimen hatol át.
Ő az a nympha ki szolgain ellát, hogyha a szűved
vére hevülte okán, hozzá űz libidód,
hő szeretettel aközben, majd deli spritzel a végén,
ujjbegye selymein át nyújtja az enyhet adót.
Pénzért osztja a kényét, s pénzért pőre a Hébém,
mégis a karjaival, úgy ölel, úgy rafinál,
mintha a férjfija éppen e szűből kapna szerelmet,
békét nyerve belűl, s üdvöt az ajkainál.
Buzgóságai s üdvös kunsztjai rámtelepednek,
harcaim nyögte után, lelkem gyámola lész,
őt szomjúzza ma bennem epedve a vén Epikúrosz,
támad az asszonyi hév, enged a hősi vitéz.
Nyugszik a résbajnok lenn, bár már küs feje rezdül,
kedve hevültében éhhel előre tekint,
tudja e kénybevivő folyamatnak olümposzi élvve,
szent ambróziaként lész gyönyör étke megint.
Épp e reménynek a habján visz tova képzeletemmel,
testdögöny kénye vadít, vágyat nem zaboláz,
lángérzelmei élvteli szikrát szítnak a szűmben,
felgyúl bennem a tűz, bőröm elönti a láz.
Renyhült hajlaton ér el az ujja, hol ontja az áldást,
indul egy halk remegés, messzire elragadó,
szűm beleborzong, óh biz’ a vágaton érzem a markát,
végigiramlik alant, ömlendezni való.
Szűz helyen érint s markol, lyány keze ritka madár ott,
mélyen rebbenek én, kellemes élvcsata dúl,
izzik a testem amerre a hév folyamatja haladgat,
ajk rezg, vér tolul és búg a gerincben a húr.
Énekek éneke ékes dallal zeng a fejemben,
addig amíg haja rőt sátrát bontja reám,
majdan az ösztönöm érdese s árnyék része tolul fel,
merthogy a nyelve után, élvvel a fülbe zihál.
Forró kézfeje végig tsúszik a combom alatt is,
evvel a gondolatim alját hívja elő,
Sztüx mélységben az állati ösztön gerjede bennem,
fojtva a szűzi morált támad e bűnös erő.
Vérig hágnám hátul, a vállát kékre szorítva,
űzném kéjeken át, rángatnám szilajul,
büszke erectio végigiramlana benne lobogván,
mint paripám, csatatér kürt hangján, ha vadul.
Lútskos tompora motskos ritmust ütne a húson,
ívbe hajolna a hát, gyúlna az ölhasadék,
interruptuszom élvén, látnám mennyire gyorsan
fretsen mindfele szét, rajta a rügyfakadék.
Lassan kezdek e motskteli képből visszamerengni,
elvonul élvviharom, kedvesem lénye dereng,
hisz’ még mindig fekszem e lócán, s foszlik az álmom,
orczám ablakinál, síkosan épp fara reng.
Vágyteli szókkal a száján búg a fülembe a drága,
rögtön fordulok én, vár rám még feszülés,
olybá tűnve ki gerjedt, restellkedve a vágyon,
kenclében merülék, mint lágy vajban a kés.
Forró ajkai mentén hetykén ébred a lándzsa,
buzgó ujjai közt értzé válna a hús,
fénylő főjén megfeszül illő pírral a hártya,
dölfösen bökve kitör, többé nem köti gúzs.
Szájgyönyör élvét sejtvén nyersen felhevül erre,
vértolulással nő, ösztöne sürgeti feszt,
keblek kordona nyúzván, mellbimbók hegye érvén,
ajkak kelyhe előtt gyöngyös nedvet ereszt.
Menten észleli Szépem a vágyam túlszaladását,
rögtön ellene tesz, két keze mostoha most,
ettől tsügged a kedvem s roskad a bősz kelevéz is,
távol a lábközi üdv, renyhül izomban a rost.
Örvendek mert messzire nyúlik vérteli végem,
perzseljen tüze még sóvár tájaimon,
lengjen teste előttem, idézve a szép Szemirámiszt,
hószín melle alatt táruljon Babülon.
Intim rejteke mélyén, látom, a kelyhe kifeslett,
édeni szirmai közt lelnék enyhületet,
felszürtsölhetném ajakimmal a bő tsatak árját,
bennem e döntés már, érvvel megszületett.
Bújni zugokba, enyelgni e mézes, mágikus ölben –
szédít a vágy vele, bár, csalfa e jóstudomány,
mert tsak az éhes szemnek tárul a pőre szemérme,
túlhabzott libidóm így szelidíti e lyány.
Érzem a szenvén s bőre hevültén, hogy mire készül,
kényéért epedő bensőm lükteti már,
megmozdulnak a végletig ajzott combtövi izmok,
pendületükre dicső Hédone mámora vár.
Boldogságra igyekvő testem harmata buggyan,
kéjhorizontja mögött dúsul az élvezet és
légbezuhant meteor sistergéssel jön a végén,
mindenen áthatolón kétkezi lévezetés.
Nastyfiú
