Ujjazás hitvesi jóváhagyással?

  • Helyszín

  • Masszázs típusa

  • Milyen panaszra jó?

Van egy kedves szomszédasszonyom.
Állítólag boldog, kiegyensúlyozott házasságban él.
Igaz, külön hálószobában alszanak, de van, aki szerint jobb folyamatosan vágyni a másikra, mint állandóan együtt lenni.
Naszóval, jószomszédi és baráti viszonyunk egyengetése céljából időnként összeülünk és egy saláta mellett jókat fecsegünk, megváltjuk a világot és kibeszélünk mindent és mindenkit.

 

Nem olyan régen szintén ez történt.
Barátnőm derék- és hátfájós, az irodai munka következménye.
Mivel megteheti, hetente egyszer jól megmasszíroztatja magát, ez jót tesz testnek-léleknek és így ki lehet bírni valahogy hétről-hétre. Mesélt már nekem erről, de nem tulajdonítottam neki különösebb jelentőséget, kicsit irigykedtem, milyen jó neki, hogy hetente a kényeztetésnek ebben a formájában van része, de ennél tovább nem gondoltam a dolgot.
Azonban ezen a szombat délutánon láttam rajta, hogy valami van. Mégpedig valami fontos és valami jó.
Mosolygott. De csak olyan sejtelmesen.
És aprólékos odafigyeléssel válogatta ki a koktélparadicsomokat a salátából, miközben persze még véletlenül sem nézett rám. Amikor már két ropogtatás közben nem bírtam tovább, rászóltam:
„Nyögd már ki.”

Hátradőlt, mélyet sóhajtott és közölte: „A tegnapi masszázson majdnem elélveztem…”
Pillanatnyi dermedtség után az volt az első kérdésem: „Miért csak majdnem?? „
Innen pedig már megállíthatatlan volt a szóáradat: hát tudod, az úgy volt….
„Tulajdonképpen ez a pasi nem is az esetem, mert már hatvan is elmúlt, a haja folyton torzonborz, nagy pocakja van és időnként, a megerőltetőbb mozdulatoknál még liheg is.
A múltkor is egy nagy tintafolt éktelenkedett a fehér felsőjén, viszont szerencsére izzadságszaga nem szokott lenni és a keze is mindig tiszta, bár időnként érződik rajta a dohányszag.
A keze… Ah.
Hát igen. Most valahogy olyan furcsán-finoman érintett meg, már a legelső simításnál. Ráérezhetett, mennyire stresszes napom volt. Amikor a combomat nyomkodta, már libabőrös voltam, a fenekem masszírozásánál pedig éreztem, hogy megmerevedtek a mellbimbóim. Gondolhatod, hogy alig mertem megfordulni…”
„És aztán?”
„Aztán persze meg kellett fordulni és ő is látta rajtam, hogy mi van. Teljesen jól ráérzett, hogyan tovább. Becsuktam a szemem, megcsapott a dohányszag, ami most a ruhájából áradt, de még ez sem józanított ki.
Sőt, tudod mit?
Még izgatóbb volt az egész, ahogy a füstös bűz megcsapta az orromat, a lihegése pedig időnként a fülemet. Éreztem bőrömön a meleg lehelletét.
Normális esetben felfordult volna a gyomrom ettől, de most…úgy felizgatott, hogy majdnem ráugrottam..”
„De miért nem engedted el magad? Miért nem hagytad, hogy jó legyen?”
Ennél a kérdésnél szúrós szemekkel nézett rám és felemelte a hangját.
Mondván, hogy ő házas, ez nem egy olyan masszázs és ő különben sem egy olyan nő.
Na persze, nem olyan.
Akkor milyen?
És mi a baj azzal, ha egy kicsit több az a masszázs?
Attól még nem kell szeretőnek lenni, nem kell lefeküdni a másikkal.
Kiakadt, hogy én könnyen beszélek, hiszen nem élek együtt senkivel, szabad vagyok, azt csinálok, amit akarok. Aztán azzal érvelt, hogy lelkiismeret-furdalása lenne, hogy nem tudna a párja szemébe nézni, ha bármi ilyesmire adná a fejét.
„Akkor miért nem mondod el a férjednek?” – kérdeztem.
Erre letette a villát és felállt.
Menni készült.
Én viszont nem hagyhattam ki ezt a megjegyzést:
”Figyelj, ti a vibrátorodat is együtt vettétek. Akkor mitől félsz?”
…gondolod? – sóhajtott és visszaült.
Befejeztük a salátát.
Csendben, békességben.

Következő szombaton véletlenül futottunk össze a folyosón, kézen fogva jöttek a párjával.
Látszott, hogy minden rendben és alig észrevehetően biccentett a fejével, vagyis megvolt.
Úgy tűnt, legálisan.
Ennyi év házasság után, miért ne legyen egy kicsit másképp jó?
Nem igaz?
 
 

Legutóbb

Kapcsolódó

Még több

Ez is érdekelhet

Szúnyogűzés természetes módszerekkel

Manapság sokan keresik a természetes, vegyszer mentes megoldásokat, hiszen a világban ahol élünk, elhalmoznak minket a kemikáliák. Sokan szúnyogűzőnek is alkalmazzák a hagyományos módszereket, ahogy a régi időkben is. Nagyanyáinktól van mit tanulnunk! Csak egy kis utánajárás szükséges.

Tovább olvasom »

Fiatalság, bolondság

Ki ítélne el azért, mert a fiatal, huszonéves lányok érintését kedvelem leginkább ?
A masszázs pedig ruha nélkül a legélvezetesebb. Erotika akkor is ott rejtőzködik, amikor standard svéd,- vagy  épp sportmasszázst kapok. Ha csinos a masszőz  akkor is erőfeszítésembe kerül, hogy titkoljam a látható megnyilvánulását annak az érzésnek, ami gerjed bennem klasszikus wellness centrum klasszikus masszírozó ágyán ilyenkor.

Tovább olvasom »