Vajon miért fizetett a zsarolónak a masszőrnő?

  • Helyszín

  • Masszázs típusa

  • Milyen panaszra jó?

4 évig egy cella lesz az otthona annak a büntetett előéletű debreceni férfinak, aki magát fogyasztóvédelmi hatóság emberének kiadva azzal zsarolt meg egy masszőrnőt, hogy az nem nyújtott megfelelő szolgáltatást.

Vajon miért fizetett a debreceni masszőrnő a zsarolónak húszezer forintot? Persze az vesse rá az első követ, aki ,ha az állítólagos hatóság többszázezer forintos bírsággal fenyegeti, képes azonnal higgadtan és logikusan átgondolni, miért is akarják felelősségre vonni. Mit követett el? Nem adott számlát? Rosszul masszírozott? Mi, milyen következményekkel járhat rá nézve, milyen felelősségre vonás várható. Többszázezer forintos bírságot kitermelni sem könnyű. A masszőrnő is csak a pénzátadás után kezdett gyanakodni, akkor jutott eszébe az illetékes hatóságnál  érdeklődni az eljárással kapcsolatban. Ahol azt a felvilágosítást kapta, hogy nem dolgozik náluk az említett férfi. Valamint a vele szemben alkalmazott eljárás nem felel meg a jogszabályi követelményeknek.

Vélhetően, ha a masszőr el is követett szabálysértést, pl. nem adott számlát, ez a vétség és az erre kiróható bírság köszönő viszonyban sincs a magát hivatalos személynek kiadó zsaroló által elkövetett bűncselekménnyel szemben.

-LaM-

Legutóbb

Kapcsolódó

Még több

Ez is érdekelhet

Milyen az a mézesmasszázs?

mézes masszázs vagy mézmasszázsA masszázsinfón pillanatnyilag nincs olyan masszázs szolgáltató, akinek a mézmasszázs vagy mézes masszázs szerepelne a kínálatában. Talán nem véletlenül, mert a mézesmasszázs ölég kellemetlen, ember legyen a talpán, aki kibírja. Különösen ha szőrös hátú férfi a kedves kuncsaft.

Tovább olvasom »

Újabb megalázott hölgyvendég

Hölgyolvasónk hátfájás miatt járt masszőrhöz, majd egy szabadság miatti masszőrcserétől úgy megfájdult a feje, hogy az autójával is csak félve megy szervizbe, mert ott is férfiak fogadják.
De mint néhány itt megszólaló masszőrtől tudjuk, ők tisztességes családapák és kikérik maguknak, hogy a masszőrlányok kígyóbűvöléssel rontják a szakma jóhírét.
Az ilyen történeteket olvasva hördülünk fel: a minek a micsodáját rontják?????

Tovább olvasom »

Elmehetnének a lányok … tanulni!

Ha már minden szar megjelenhet ezen a masszázsoldalon, akkor írok én is.
Nagyon átlátszó az előző levél, szerintem nem is masszőr írta, csak valami unatkozó irodista. Nem derül ki az írásából, hogy most akkor végül is mit akar? Volt 10.000 forintja arra, hogy kísérletezzen: milyen telefonokat kap? Zavarja az álszentség, hogy hozzáért a vendégek kukacához? Nem vállal erotikát, de nem is szakképzett masszőz?

Tovább olvasom »